Tó bisztró, Göd

Az agglomeráció-béli burgerezés mindig is a kedvenceim közé tartozott: ki lehet mozdulni ezáltal a városból, de mégsem kell olyan messzire menni. Most északnak vettem az irányt, és Gödre érkeztem, ahol bár a bisztró valóban egy tóparton található, mégis a Duna közelsége ad egy nagy pluszt a dolgokhoz.

Ez utóbbiról most többet nem is írok, akit érdekel, az nézze meg élőben, csakúgy, mint a látogatásom helyszínét, ahol akár kinn a hangulatos teraszon, akár benn is simán helyet lehet foglalni. Az étlap relatíve rövid, de annál velősebb (és most nem a pirítósra gondolok); minden nagyobb ételkategóriából található benne.

Az idén megújuló hely egyik nevezetessége a zsíros kenyér – na de nem úgy! Itt konkrétan hosszában vágják a kenyért (sic!), arra kerül rá egy emberes adag sertészsír rilette formájában, valamint minimum egy fél fej hagyma. Ehhez a tökéletes, vezetős ital (ha már valaki kocsival jött, és nem az amúgy állítólag elég menő vonattal a Nyugatiból) a sörlimonádé, ami ofkorz alkoholmentes, és szuper üdítő.

Az előételként funkcionáló, de majdhogynem teljesen eltelítő zsíros kenyérről mindent elmond, hogy bár nem akartam az egészet betolni az arcomba, nem igazán sikerült megállni – nagyobb baj sose érje az embert.

Mindezek után következett a burger, amiért jöttem. Ebből két fajta kérhető, én maradtam a klasszikusnál, sajttal, baconnel. Ennek a zsemléje egész egyszerűen zseniális, vajas, kicsit édes, ropogós, imádtam. Benne a hús szintúgy hozza a formát, és az elkészültsége is hozza az elvárhatót, mivel nincs teljesen átsütve – ahogyan azt illik egy ilyen jó kis húsnál.

A további belevalók is rendben voltak, nevesül kaptam bele egy kis házi hambiszószt, lilahagymát, savanyú uborkát, ropogós bacont, és olvadt cheddart. Köretnek a már jól ismert csónakburgonya szolgáltatta a talpalávalót.

Ha már elkezdtem, akkor csináljam rendesen, gondoltam, és érkezett egy pulled pork szendó is, egy ciabatta-jellegű zsömlében. Itt a szaftos húson két szelet sajt, és egy kis sült hagyma voltak a megboldogult sertés társai. Mindemellett külön ki kell emelnem a melléadott savanyított egybepaprikát – tökéletes választás.

Beszélni kell még a kézműves sörökről is, ugyanis csapfoglalások is zajlanak, valamint teljesen korrekt kínálatuk van magyar és külföldi portékákból.

Az XXL zsíros deszka 590, a burger 1590/1890 (bacon cheddar nélkül, vagy azzal), és a pulled pork is 1890. Gödön eddig még nem jártam, de ez a hely tökéletesen feltette a térképre – ha kicsit unjuk már Pestet, ez tökéletes választásunk lehet.

Elérhetőséghttps://www.facebook.com/tobisztro/

Cím: 2131, Göd, Bartók Béla utca 6.

Rólam

Jancsa Jani vagyok, tartalomgyártó, burgerimádó, street food szakértő, étteremtulajdonos, pályaelhagyó közgazdász.

Ok! De ki vagyok én? »

Kövess és szeress

Top videóm(im)

Iratkozz fel a hírlevelemre

Click edit button to change this text. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit