Ki hallott már a gulyásról? És ki tudná pontosan elmondani, hogy mi is kerül bele? Ráadásul, ha provokatív módon ezt az egész koncepciót pár kontinenssel keletebbre küldjük, akkor már meg is van a Vietnámi Gulyás; a Huszár Krisztián nevével fémjelzett projekt a második kerület szélén.
Vietnami Gulyás Budapesten
Ebédidő, érdemes előre foglalni, hiszen a hely nem túl nagy, így nem árt, ha biztosra megyünk.
A vietnami gulyás bizony olyan kombó, amire elsőre mindenki felkapja a fejét, hiszen az elmúlt másfél évtized pho-mámora senki mellett nem ment el nyomtalanul.
A leves különlegességei
Maga a leves hatféle verzióban (azaz betétekkel) érhető el, és mint olyan, nem más, mint egy kellemes mély, libaconsommé-mesterleves.
A levesekbe került még házi udon tészta, amely bár “egyszerű” liszt-víz-só triója, mégis messze a legjobb, amit mostanában ettem. Ennek párja volt egy tökéletes tojás, mely ecetes-szójás marinádban nyerte el végső savasságát – mindkettő ment is szépen a levesbe; pontosabban mit is beszélek, már így lett feltálalva. Ami viszont valóban mellette jött, egy kis üvegben, azok a vietnami zöldfűszerek, valamint őrülten friss lime, és egy kevés chili.
Különféle húsok a vietnami gulyásban
Itt vált ketté a történet: az egyikbe bárány és mangalica kombinációjú húsgombóc került… volna, ha belerakjuk, de mivel figyelmeztettek, hogy ez a levest, ha sokáig áll benne, túlzottan sóssá teheti, így maradt mellette. A gömböc készítéskor ponzu szósszal lett glazírozva – ennek az íze bombasztikusan robbanékonnyá tette az amúgy is laza állagú húsduót.
Tarja sashimi, azaz sertéshús, vékonyra szelve, kicsit faszénen megpirítva – szájban szétomló zseniális húsdarabok úszkáltak a másik levesünkben. Ez a minimális füstösség amit kapott, olyan szépen eloszlott a tányérban, hogy a végén a tészta is átvette, ezzel foglalva keretes szerkezetbe az egész levest.
Édes, de nem leves
Desszert fronton erősen piszkálta a fantáziánkat a Szezámos-mákos nudli, így délutánra lemondtunk a mosolygásról, és kikértük ezt az édességet. Milyen jól tettük!
Ez egy burgonyás-tápiókás nudli, mákos szezámos mixbe forgatva, és igen, ez minimum olyan zseniális, mint, ahogyan hangzik. Természetesen a bevonatból jutott egy kevés mellé is, valamint amelyik falatba jutott menta is, az még nagyobbat robbant. Állagra-ízre még akár egy szezámos mochit is fel lehet idézni, és bár nem volt kis adag, a végefelé már azon gondolkodtunk, hogy megrendeljük az összeset, ami a konyhán van, és halálba esszük magunkat vele.
Az élmény összefoglalása
A Vietnamigulyás mind hangulatában, mind ízeiben fantasztikusan hozza a távol-keleti hangulatot (mondom úgy, hogy még nem is jártam ott, haha). Két itallal együtt olyan 20.000 forintba került 2023. áprilisában (málna koji szóda ftw!), szóval azt gondolom, ha van rá lehetőségetek, mindenképp érdemes felkeresni, hiszen az ételek magukért beszélnek.