Villa strandbisztró, Balatonlelle

Idén nyáron a Balaton még inkább nagy figyelmet kap, és azt gondolom, nekünk sem mindegy, hová ülünk be. A Villa Strandbisztró már évek óta egy biztos pont a déli parton – ide látogattam el most én is!

A Strandbisztró közvetlenül a Balaton partján található, ahonnan mind a kilátás, mind a strand közelsége tényleg fantasztikus. A hely, jellegéből fakadóan terasszal működik, abból viszont egészen naggyal; ráadásul esténként zenés-táncos rendezvények is helyet szoktak kapni, szóval mondhatjuk, hogy a környék minden aspektusát le tudja fedni.

Kezdésképpen két burgerrel indítottam, az egyik a Balaton burger nevet viselte magán, helyi pékség által készített, könnyed textúrájú, ízletes buciban; benne egy szép darab rántott szürkeharcsával. Ha szigorúak szeretnénk lenni, ez valójában egy halas szendvics, ez mit sem von le értékéből, hiszen az ízek nagyon rendben vannak. Amit még nem mondtam, hogy került még bele zöldség (saláta, paradicsom, savanyú uborka), valamint a szósz sem maradt ki: remulád képében érkezett meg az összeállításba.

A másik burger a Surf & Turf nevet viselte, és az a jó a beszélő nevekből, hogy ebből máris lehet sejteni, mi került bele. Valóban, itt a protein marhahúspogácsa (80-20-as, szuperül medium, finom darab), bele a szokásos zöldségek, hambiszósz, a tetejét pedig két dekadens, csilis olajban grillezett garnéla díszíti. Ja igen a ropogós, grillezett baconről még nem is beszéltem, pedig az is odacsap egyet az ízlelőbimbóknak – az egész konstrukció bátran ajánlott!

A burgerek után jöhetnek a szendvicsek, mégpedig a sertés két arca névvel lehetne a leginkább jellemezni őket. Az első az itthoni popkultúrába is szépen befutott Cubano szendvics, melyben egyben sült, majd vékonyra szelt, utána pedig pirított tarja kerül, egy kevés mézes mustáros szósz, fokhagymás öntét, grill bacon, valamint vörös cheddar társaságában – de ennyinél még nincs megállás, ugyanis (ahogyan azt illik), ezt össze is sütik, így lesz egy olvadozó, ropogós, szaftos, lapos kiflibe foglalt ízes mámor az egész szendó.

A másik nevéből is hamar megállapítható, hogy mi fog történni, ugyanis a Tépett Malac elnevezés is magáért beszél. Hosszan és lassan készülő sertéslapocka, szálaira szedve, szósszal összeforgatva, savanyú uborka, hasonló szószok, mint az előzőben, és egy kevés barbecue szósz is. A roppanósságról itt a külön pirított kifli járul hozzá, az omlósságról pedig a szálaira szedett hús gondoskodik – szuper darab, ne hagyjátok ki!

Köretügyileg kérhető steakburgonya, káposztasaláta, valamint a felmerülő szószok is (remulád, fokhagymás majonéz, mézes-mustár valamint csiliszósz), amolyan tunkolásképpen. És amikor azt hinné az ember, hogy vége, valójában akkor kezdődnek a bisztrókaják, hiszen a Villa Strandbisztró, nevéből adódóan ezekkel is rendelkezik.

Első ilyen volt egy újburgonyafőzelék, némi kovászos uborkás tuninggal, és pirított kolbászmorzsa-halommal a tetején. Sokaknak már ennyi is elég lenne a boldogsághoz, de itt még pattant rá 3 szelet pankó morzsába panírozott sertésszűz is. A koviubi kellemesen szolgáltatja mögöttesen a savakat és a roppanósságot, a főzelék zseni, a rántott hús pedig tökéletes – imádtam.

Egy fokkal fittebb talán a bőrén grillezett, majd olvasztott vajjal fürdetett lazac, zöldborsópüré-ágyon tálalva, melyben pajkosan azért csak-csak helyet kap néhány egész borsószem is. A zöldségeket, melyek még a tányéron figyelnek, könnyű lenne díszítésnek definiálni – de nem! Külön kerültek savanyításra, és egy plusz réteget adnak a krémes püré és a lágy lazac mellé!

Végül pedig egy sertésoldalas került elém, olajban sült parázsburgonyával, és kevert salátával. Az oldalas jó, a hús omlós, de nem túl omlós, a köretek pedig kiválóan passzolnak hozzá.

A Villa Strandbisztróban rengeteg finom ételre leltem, ráadásul ezeket folyamatosan fejlesztik is, így biztosak lehettek benne, hogy mindig lesz valami újdonság is. Nem mehetünk el szó nélkül az italok mellett sem: a kötelező körök mellett frankó koktélok is kérhetőek, szóval minden adott egy egésznapos, Balcsi partján eltöltött bandázáshoz is!

Elérhetőséghttps://www.facebook.com/strandbisztro

Rólam

Jancsa Jani vagyok, tartalomgyártó, burgerimádó, street food szakértő, étteremtulajdonos, pályaelhagyó közgazdász.

Ok! De ki vagyok én? »

Kövess és szeress

Top videóm(im)

Iratkozz fel a hírlevelemre

Click edit button to change this text. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit